Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Több utasbiztosító módosított a légijáratok késedelmével, illetve az orvosi segítségnyújtásokkal kapcsolatos egyes korábbi szerződési feltételein az MNB felhívására. A piaci szereplők együttműködésének köszönhetően a szerződéses kikötések egyértelművé váltak a fogyasztóknak.
Szerző(k): H. B.Az Nvidia legfejlettebb technológiáira épülő, 2 milliárd dolláros programot indít a Freedom Holding és Kazahsztán közösen a mesterséges intelligenica közép-ázsiai infrastrukturájának fejlesztésére és a használat ösztönzésére. A projekt célja, hogy a térség új AI-központjává váljon, és hosszabb távon összekapcsolja Európa és Ázsia technológiai hálózatait.
Szerző(k): H. B.A K&H lakossági ügyfélállományán belül évről évre aktívabbak a fiatalok. A digitalizáció hatására a számlanyitás nemcsak a tudatos pénzkezelés első lépése, hanem belépő a biztonságos és kényelmes digitális bankolás világába is. Tapasztalataik szerint a fiatalok leggyakrabban élelmiszerre költenek, a kiadásaik 22 százaléka erre megy. Második helyen vannak az éttermek majdnem 10 százalékkal, holtversenyben a harmadik helyen pedig a gyorséttermek és pékségeket is magában foglaló egyéb élelmiszerárusító egységek állnak – mindezt bankkártyával vagy okoseszközzel fizetve.
Szerző(k): H. B.A magyarok szeretnének befektetni, de kevesen tudják, hogyan kezdjenek hozzá. Egy új, automatizált megoldás most éppen erre kínál egyszerű választ: elég beállítani a célt, a rendszer pedig elvégzi a munka nehezét.
Szerző(k): H. B.A bankszövetséggel kötött megállapodásával összhangban a jegybank vezetői körlevelet adott ki a hazai bankoknak, pénzforgalmi szolgáltatóknak, amelyben felhívja a figyelmet a lakossági ügyfelek kedvezőbb árú banki számlacsomagról való tájékoztatására.
Szerző(k): H. B.A 3 százalékos hitel indulása óta egy átlagos hónaphoz viszonyítva mintegy egyharmados növekedést tapasztalt a lakáshitek iránt érdeklődők számában a CIB Bank, jelentős területi szórás mellett. Átlagosan 37,5 millió forintot igényelnek az ügyfelek.
Szerző(k): H. B.A dolgozó fiatalok 68 százaléka egyértelműen derűlátó a jövőbeni fizetésemelésekre nézve, azaz emelkedést várnak. Ugyanakkor az inflációval korrigált emelés, azaz a reálkeresetek alakulását tekintve már jóval árnyaltabb a kép a K&H ifjúsági index szerint. Tény azonban, hogy a bére csökkenésére csak nagyon kevés fiatal számít.
Szerző(k): H. B.Az amerikai részvénypiacokat rekordmagasságba hajtja a monetáris élénkítés, az AI fellendülése pedig az értéklánc szinte minden szereplőjét újabb és újabb szerződésekkel táplálja. Eközben Európa tovább veszít versenyképességéből, míg Kína előre halad, hátra sem nézve – ezek a főbb trendek rajzolódnak ki a globális befektetési alkalmazás, a Magyarországon is elérhető XTB negyedik negyedévre vonatkozó piaci előrejelzése szerint.
Szerző(k): H. B.A Lightyear friss adatai szerint a magyar kisbefektetők aktivitása látványosan megugrott, a megbízások volumene két hét alatt közel 50 százalékkal nőtt. A legnagyobb érdeklődés a technológiai és kvantumszámítási részvények iránt mutatkozik, ahol az elmúlt héten több mint ötszörösére nőtt a kereskedés.
Szerző(k): H. B.